Bemutatkozás

Szeretettel köszöntelek a weboldalamon!

Lukács Kata, sminktetováló vagyok,

az amerikai gyártású Permablend sminktetováló pigmentek első hazai forgalmazója.

Pályafutásomat a kozmetikus szakma elvégzése és gyakorlása után néhány évvel kezdtem egy alaptanfolyam elvégzésével 2014-ben. Azóta már számtalan szakmai rendezvényen, oktatáson, mesterképzésen vettem részt, hazai és külföldi előadóktól, mesterektől tanultam, és képeztem tudásomat rendszeresen. Saját rendezvények és oktatások is vannak már mögöttem, így a tanulóimtól is mindig tanulhattam én magam is.

A szakmámat szenvedélyesen szeretem, abszolút megélem általa a kreativitásomat és az alkotói vágyaimat. Hálás vagyok vendégeimnek, hogy engem választanak, feltétlen bizalmat szavazva nekem. Ezért cserébe a legfontosabb számomra, hogy Vendégeim elégedettek legyenek, így igyekszem teljesen személyre szabottan, sablonoktól mentesen megtervezni és elkészíteni számukra a sminktetoválásaikat, hogy amikor a tükörbe néznek, elégedettek legyenek önmagukkal és természetesen a szolgáltatásaimmal is.

Hiszem, hogy a megfelelően kivitelezett sminktetoválás teljes mértékig hozzájárul a nők önbizalmához.

Lukács Kata, sminktetováló, sminktetoválás, Budapest I. kerület, szemöldöktetoválás, ajaktetoválás, szemhéjtetoválás, tetoválás frissítés, tetoválás, Carbon peeling, lézeres tetoválás eltávolítás

Lukács Kata

Sminktetováló

Tekintsd meg referenciáimat!

Profi, sablonoktól mentes, természetes hatású sminktetoválásra vágysz?

Szeretettel várlak

Budapesten az I. kerületben,

ahol elkészítem álmaid sminktetoválását!